Néhányan rágják a fülemet, hogy vezessek blogot. Akkor elkezdem, ezen a kis notebook-on, amit itteni "apámtól" kaptam kölcsönbe. Aki azért abszolút nem lehetne az apám, hisz kb, 12-14 évvel idősebb nálam.
Minden nap újabb és újabb hatások érnek - habár a munka nem túl változatos. Reggel Annát vagy Lindát, a kisebbiket viszem suliba vagy oviba. Délután mindkettőjüket hozom. Lindát kisebb-nagyobb nehézségek közepette, mert igen makrancos a kis hölgy. A 4 évesekkel még nem sok tapasztalatom van. Néha csak úgy szaladgál - minden pillanatban figyelem, nehogy elvesszen, vagy baja legyen. Ez az én életembe is kerülne, mivel még a "delegálásomkor" az útlevelemmel igazoltak le, s ha bajuk lesz, én se kerülök ki innen glóriával a fejem körül ... Aztán hazajövünk -eszegetünk - angolozunk - játszunk. Ennyi. Aztán vacsi és mostanában csocsózás. A gyerekek megkapták a rég áhitott csocsóasztalt. Angolul kell megértetnem magam a kis olaszokkal- azért ez nem egy semmi vállalkozás -tekintve, hogy semmi olasztudásom nincs.
Paviát láttam vasárnap. Egy régi ismerőssel mentünk, aki szintén itt van Olaszországban. Régi Szent Imrés. Pavia kicsi, 7oezres város - de a templomok szépek voltak benne. Egyik sem ért föl a milánói Dóm lélegzetelállitó szépségével!
A olasz mentalitáson töröm a fejem. Itt kedvesebbek az emberek, mint odahaza. Ez nem újdonság, tekintve az otthoni depressziós állapotokat. (Akinek nem inge, kérem, ne vegye magára!) :)
Itt több minden föltűnt nekem.
A srácok között kegyetlen(!) jóképűek is vannak. Bámulják a nőket, de leplezetlenül. Ez egy kicsit új nekem - mert valahogy másképp bámulnak, mint a magyar férfiak. Hehe ... :)
Aztán a korzózás - az olyan hétvégi laza séta a corso-n, ami minden városban van. Megnézik egymást, -ez a lényege és nem sietnek egyáltalán.
Aztán a lazább életfelfogás. Semmit nem tartanak arra érdemesnek, hogy sokáig lamentáljanak rajta. Elenáék (a családom) fölfogása a gyerekek nevelését illetően pedig az, hogy mindent meg lehet oldani, semmi nem probléma. Ez okés, ez jó - de fölvet bennem néhány kérdést - amit majd később fogok kifejteni. A magyarokat a keleti blokk ugyanolyan népének tartják, mint az ukránokat, vagy szlovákokat - demindegy, ebbe az utcába még nem megyek be. Hagyjuk meg a jó olaszokat a jó kis szztereotipiáiknál. :)
A családi viszonyokról is fogok majd regélni. Érdekes itt a férfi-nő viszony. Amit az én házigazdáim is csinálnak, kicsit kabarés. A férj (általában) vacsora után beül az iróasztalához a dolgozószobájába és a felesége addig leül a flreeső kanapéra, mig férje osztja az észt. De szó szerint - és Roberto ezt nagyon szereti, az észosztást. :)Ez olyan vicces, mert különben Elena abszolút kemény, határozott és emancipált nő. Sok energiájuk rámehet erre a szinjátékra. Bár ezt talán csak én gondolom...
Az első eufóriám a megérkezésem utáni 3. napon volt a legerősebb, amikor egy hosszú nap betetőzéseképpen elvittek a Como-i tóhoz, családi összejövetelre. Kultúrsokk volt a javából. A srácok nőkről és autókról beszélgettek, meg holmi Szvetlánáról, aki az egyikük ukrán nőismerőse volt. Na mármost, én nem akartm senkit kioktatni, hogy nekem semmi közöm az ukránokhoz -habár ezt nekik hiába mondanám.
Ha olyan időben utaztunk volna, akár George Clooney-t is kifoghattam volna, mert a tónak azon a partján van a villája.
Kiváncsi vagyok, mi jön még ezután?? :) :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése